Mit kell tudni egy honismertetőről? : Balassa Zoltán
25m
·
Hagyományok éltetői
·
A falurombolás ellen protestáló levelét 1988. augusztus 23-án küldte el a fővárosi román nagykövetségének. Nevét soka ismerik Szlovákiában, Ausztriában, Cseh- illetve Lengyelországban, valamint Magyarországon is. Bizonyára vannak, akik az előző felsorolást kiigazítanák úgy, hogy talán szerencsésebb lett volna Felvidéket mondani. 1949. június 28-án született. Édesapja mentette meg annak idején a zólyomi Rákóczi-szobrot és alapította például az alsósztregovai Madách-múzeumot. Ez már egy olyan hagyomány, amit továbbvisz. Ugyanakkor az a kapcsolat a XVI. századi költővel, amire családnevéből gondolhatunk, nincs meg – csak egy véletlen egyezés. Bár az is tény, hogy neki magának volt köze a művészetekhez, igaz nem a lírához, hanem a drámához. A 68-as tavaszt illetve a Varsói szerződés bevonulását Prágában élte meg. Sorsa szerencsére nem fordul tragédiába –annak ellenére sem, hogy a kommunista állambiztonsági szolgálat nem nézte jó szemmel a tevékenységeit. Igen, így többes számban. Mert, hogy helytörténész és újságíró, közéleti ember és igazságkereső, valamint szinte mindene a honismeret és a honismertetés. Most nyáron a Magyar Örökség-díj átadásán B. Kovács István történész, néprajzkutató Márai Sándort idézte vele kapcsolatban: „Nagyon nagy dolog, ha valaki megérti a sors szavát.” Üdvözlöm Önöket a zenéket válogató Máry Szabó Eszter nevében is, Nagy György András vagyok. A korábban Arany Érdemkereszttel is kitüntetett Balassa Zoltánt hívtam fel Kassán, az otthonában. Kép: Balassa Zoltán a Magyar Örökség-díj átadásán (Fotó: Cservenka Judit) | Szerkesztő: Nagy György András | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
The episode
Mit kell tudni egy honismertetőről? : Balassa Zoltán
from the podcast Hagyományok éltetői has a duration of
25:06. It was first published
More episodes from Hagyományok éltetői
Krzbai Judit rajztanárral és művészetörténésszel beszélgetünk a szakrális művészet világáról.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor | Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Ferences jubileumok, földrengés, háború. Kauser Tiborral, a ferences világi rend minisztergenerálisával beszélget Szerdahelyi Csongor.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor | Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Lengyel emlékek egy "csak" kalotaszegitől
Van, hogy az ember szinte nap, mint nap találkozik valakivel, de mégsem ismeri eléggé. Aztán egyszer csak történik valami, és rádöbbenünk, mit mulasztottunk. Én is így voltam a Katolikus rádió recepciósával. Először a fotóit láttam, aztán megtudtam, hogy már fiatalon cikkeztek róla az újságok: a 80-as évek végén ugyanis egy társával különleges módon tiltakozott a Ceausescu-diktatúra ellen. A tollat valójában már a jelképes turistabot előtt érvényesen a kezébe vette, ám az is egy valódi tortúra volt, míg első könyve megjelenhetett. Most az erdélyi lengyel emlékhelyeket, történetek gyűjtötte kötetbe. Beszélgetőtársam Okos Márton a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke. | Szerkesztő: Nagy György András | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Hász István tábori püspök és Hász Brokárd karmelita tartományfőnök testvérek voltak. Az ő rokonuk Berkes Ersébet gyógyszerész. Vele beszélgetett Szerdaheléyi Csongor.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor | Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Urbán Erik erdélyi ferences provinciális az idei ferences jubileumokról.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor | Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa