Akiről a kövek beszélnek. Klebelsberg, a (kultúra)építő miniszter. 1. rész
24m
·
Architek-túra
·
Minden idők egyik legjelentősebb magyar kultúrpolitikusa, az 1875 és 1932 között élt gróf Klebelsberg Kuno igen embert próbáló időkben, 1922-től 1931-ig töltötte be a Bethlen-kormány kultuszminiszteri posztját. A miniszter megingathatatlanul hitt abban, hogy a világháborús veszteség és a trianoni országcsonkítás után egyedül a szellemi fölemelkedés mutathat kiutat a nemzet számára. Példátlan kultúraépítő tevékenysége valódi építőmunkával is járt, ami mindennél szemléletesebben tükrözi Klebelsberg koncepcióját: egyfelől orvosolni az ország elmaradott területeinek fogyatékosságait, másrészt a kultúra teljes területére kiterjeszteni az újjáépítés áldásait az elemi iskoláktól az egyetemeken át a kutatóintézetekig. Építő és kultúraépítő működésének szimbolikus összegzése a szegedi egyetemi városrész, amely a korabeli Európa legjelesebb egyetemeihez méltó épített környezetet teremtett a Kolozsvárról száműzött egyetem számára. Az intézmény Szegedre településének centenáriumán emléksétán kerestük a nagy kultuszminiszter nyomait. Háromrészes helyszíni beszámolónk Önöknek is alkalmat ad, hogy megismerkedjenek a Dóm térrel és az azt övező egyetemi városrésszel, ahol – a miniszter emléktáblájának szövege szerint – a kövek is Klebelsbergről beszélnek. | Szerkesztő: Marton Árpád
The episode
Akiről a kövek beszélnek. Klebelsberg, a (kultúra)építő miniszter. 1. rész
from the podcast Architek-túra has a duration of
24:24. It was first published
More episodes from Architek-túra
Ismeretlen IPARTERV - Egy tervezővállalat hőskora 1948–1970
A Magyar Építészeti Múzeumban október 29-ig látható a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designkurátor képzésében résztvevő hallgatók Ismeretlen IPARTERV – Egy tervezővállalat hőskora 1948–1970 című kiállítása. A kurzust vezető oktatók: dr. Haba Péter és dr. Zwickl András A kurzus hallgatói: Agócs Gyöngyvirág, Bálint Júlia, Bényi Lilla, Domokos Kázmér, Gallai Renáta, Gollob Lilla, Gulyás Janka Eszter, Horváth Franciska, Kardos Orsolya, Kató Emese, Meszelics Júlia, Muszka Sára, Pokker Lili | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Népi/vernakuláris építészet: a hagyományoktól a jövőig | Wesselényi-Garay Andorral, az az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos főmunkatársával beszélgetünk
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Harangozó háza. A Ferenczy Múzeumi Centrum online kiállítása
Szilágyi Zsófia Júlia muzeológussal és Mravik Patrik történésszel beszélgetünk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra